Távoktatást vezetnek be a Kaszonyi kistérség iskoláiban
A kistérség óvodáit egyelőre nem zárják be.
A kistérség óvodáit egyelőre nem zárják be.
A brit miniszterelnök szerint az ukránok az elmúlt években jártasságra tettek szert a gerillahadviselésben.
A kelet-ukrajnai harcok során elesettek tiszteletére állított emlékművet sportkomplexum melletti térre helyezik át.
A lángokat a munkába induló szomszéd vette észre, aki azonnal értesítette a tűzoltókat.
A miniszter ugyanakkor felszólította a cseh állampolgárokat, hogy ne utazzanak Ukrajna keleti és északi régióiba.
Ezen a találkozón mutatkozott be a Minaji FC kispadján az új vezetőedző, Volodimir Saran.
Milanovic szerint az ukrán-orosz határon kialakult helyzet súlyos válság mögött elsősorban az amerikai belpolitika dinamikája áll.
A közlemény szerint az újszülöttek között 28 kislány és 17 kisfiú van.
Kijelentette: tévhit az, hogy a védőoltások nem hatásosak az omikron variánssal szemben.
A bűnözőt lőszer árusítása közben fogták el.
End of content
End of content