Ferenc pápa “tiszta lelkiismeretű” papi szolgálatról beszélt nagycsütörtökön

A világ történéseit nem kívülről szemlélő, az emberek szükségleteire figyelő papi szolgálatot szorgalmazott Ferenc pápa a krizmaszentelő misén, melyen paptársaival megújította fogadalmát a Szent Péter-bazilikában nagycsütörtökön.

Ferenc pápa 2020 húsvét óta először a hívőkkel és papokkal teli bazilikában mutatta be a misét. A Vatikán közlése szerint 2500 hívő és 1800 pap volt jelen.

A résztvevők maszkban voltak, mivel a hatályos járványintézkedések szerint belső térben, így a templomokban is még kötelező az FFP2-es maszk viselete, amelyet egyedül a misét bemutató egyházfő nem vett fel.

A krizmaszentelési misén a pápa Róma püspökeként megszentelte a szentségek kiszolgáltatásakor használt olajokat: a bérmáláskor használt krizmát, valamint a keresztelendők és betegek olaját. Ezen a napon a püspök és az egyházmegye papsága megújítja papi ígéretét.

Nagycsütörtöki homíliájában Ferenc pápa szokás szerint a papi hivatásról beszélt. Arra kérte paptársait, arra figyeljenek, mi a feladatuk az őket övező világban, és hűséggel, valamint  “tiszta lelkiismerettel” szolgálják Isten népét, mivel az “emberek azt megérdemlik, és szükségük van rá”.

Az egyházfő úgy vélte, a papok is gyakran engednek a korunkat uraló “világiasodás kultúrájának”, amely ideig-óráig tart, amelyben kizárólag a látszat számít, és amely mindent “kozmetikáz”.

“A világias pap nem más mint egy klerikális pogány” – jelentette ki a pápa. Hangsúlyozta, a papi hivatás többről szól, mint statisztikák teljesítéséről, bérért végzett hatékony munkavégzésről.

A misén részt vevő bíborosok, püspökök, papok mindegyike távozáskor a Tanúk, nem hivatalnokok – A pap a korszakváltásban című könyvet kapta kézbe, melynek szerzője a korzikai püspök, Francois-Xavier Bustillo.

Csütörtök délután az utolsó vacsora emlékére a lábmosás szertartása elevenedik fel: Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem paptársai lábát szokta megmosni, hanem 2013-as megválasztása óta minden évben más helyszínt keres fel. Idén a Rómától mintegy hetven kilométerre északra fekvő Civitavecchia börtönébe látogat, ahol az ötszáz rabból tizenkettőnek mossa meg a lábát.

Elemzők rámutattak, hogy Olaszországban a pandémia kiemelten sújtotta a börtönlakosságot, mivel az oltást későn indították el a túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézetekben. A börtönben végzett szertartáson csak a CTV vatikáni televízió kamerái és fotósai lesznek jelen.

Forrás: mti.hu

Fotó: MTI/EPA/ANSA/FABIO FRUSTACI