Zelenszkij rendeletet írt alá az Ukrán államiság napjáról
Július 28-a Ukrajnában ezentúl az Ukrán államiság napja.
Július 28-a Ukrajnában ezentúl az Ukrán államiság napja.
A gép azért volt Afganisztánban, hogy további ukrán állampolgárokat menekítsen ki a tálibok uralma alá került országból.
A mentőcsapatoknak és a szomszédoknak két személyt sikerült élve kiásni, egy nő azonban életét vesztette.
A Munkács Futball Akadémia szoros mérkőzésen szenvedett vereséget hazai környezetben a listavezető Livij Bereh ellen.
Számos egyházból érkeztek zarándokok a búcsúra.
Marija Zaharova közölte, hogy Oroszország „rögzíteni fogja a fórumon részt vevő országok álláspontját”, és „levonja majd a megfelelő következtetéseket”.
Ukrajna állami zászlójának ünnepsége alkalmából díszokleveleket adtak át a Vérke-parti városban augusztus 23-án.
Felhős, esős idő lesz holnap, augusztus 24-én a megyében.
Charles Michel felszólalásában hangsúlyozta, hogy a megszállt Krím ügye továbbra is a nemzetközi politika napirendjén marad.
Kevés a konténer, sok a szemét a Nevetlenfalu–Halmi ellenőrzőponton.
End of content
End of content