Több mint 3 millió ukrán hagyta el az országot az elmúlt tíz évben
Idén tíz hónap alatt több mint 600 ezer ukrán vándorolt ki Ukrajnából.
Idén tíz hónap alatt több mint 600 ezer ukrán vándorolt ki Ukrajnából.
A felsősáradi férfira járókelők találtak rá az utcán, eszméletlen állapotban.
A Minaji FC vezetősége már a második vezetőedzőtől köszönt el az idei szezonban.
A brit kormányfő kihangsúlyozta, hogy London elkötelezett Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.
A magyar válogatott az A ligában szerepel a kontinens tizenhat legjobb csapata között.
Az elkövetők 5700 amerikai dollárt vittek el a házból.
A NATO-országoknak Moszkva szerint a Baltikum kivételével fel kell hagyniuk a katonai tevékenységgel a volt Szovjetunió területén.
Több tüntetőt is letartóztattak.
Hibrid formában tartotta meg 2021. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) december 16-án.
Az ünnepi nyitvatartásról.
End of content
End of content