Megyei kupa: Nagyszőlős simán, Ilosva és Huszt döcögve jutott elődöntőbe
Lejátszották a megyei labdarúgó-kupa negyeddöntőinek visszavágóját.
Lejátszották a megyei labdarúgó-kupa negyeddöntőinek visszavágóját.
Egy nő életét vesztette, hárman megsérültek.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület Máramaros-Ugocsa Egyházmegyéjében megkezdődtek az ifjúsági napok.
Jelenleg azonban a rakéták indítása igen ritka, 2020-ban például 14 rakétakísérlet volt a világon a NASA adatai szerint. Ezzel szemben a légiforgalomban naponta átlagosan több mint százezer járat repült.
A rendőrség nem csupán az alkoholos befolyás alatt elkövetett gázolás miatt, hanem a hatóságok félrevezetése miatt is eljárást indított.
Számos ártatlan férfit és nőt ítéltek el, miután néhány lány azzal vádolta meg őket, hogy rontást tettek rájuk.
Helyenként éjjel is eshet az eső, de főleg nappalra várható csapadék zápor, néhol zivatar vagy jégeső formájában.
Holnap, július 20-án a dollár 2 kopijkával, míg az euró 11 kopijkával fog gyengülni a hrivnyával szemben.
A 21. század embere már nem igazán látja a diktatúrát a Kádár-rendszerben – derül ki a kommunista diktatúra emlékezete a magyar társadalomban című kiadványból.
A kimaradt csillagászati megfigyelések többségét a későbbiekben pótolják.
End of content
End of content