Jelentősen drágult a kenyér, az olaj és a cukor ára Ukrajnában
Az élelmiszerek további áremelkedése várható.
Az élelmiszerek további áremelkedése várható.
A 23 éves Martin Kantort 20 évre ítélték el.
A dollárral szemben erősödik, az euróval szemben gyengül a hrivnya értéke június 2-án Ukrajna Nemzeti Bankjának közlése szerint.
A kutatók szerint ezek az eredmények az emberek alvásának vizsgálatában is hasznosíthatók lesznek a jövőben.
A megyei másodosztály keleti csoportjában gólzáporos mérkőzésen hozta el Kőrösmezőről a három pontot az Aknaszlatinai Máramaros.
A rendelő a „Nagy építkezés” (Velike bugyivnictvo) projekt keretében valósul meg.
A nyugati csoport éllovasa, az Iványi Kalász megtartotta hibátlan mérlegét.
Két győzelem, egy döntetlen mérkőzés.
KMKSZ figyelemmel kíséri az ukrán kormány azon kezdeményezését, mely új törvényben rendezné az országban élő nemzeti kisebbségek jogait.
A törvénytervezet mellett 297 képviselő tette le voksát.
End of content
End of content