Kiesett az ablakon egy részeg férfi Munkácson
A részeg férfi bezárkózott a lakásába, de elveszítette a kulcsot, így az ablakon át próbált kijutni.
A részeg férfi bezárkózott a lakásába, de elveszítette a kulcsot, így az ablakon át próbált kijutni.
Mennybemenetel ünnepén érdemes végig gondolnunk, hogy mit is jelent számunkra a reménység, hogy helyünk, polgárjogunk van Krisztus által a mennyben.
A Beregszászi Városi Tanács felkér minden sportkedvelőt, hogy csatlakozzanak a rendezvényhez.
Az ütközés következtében a járművek kigyulladtak.
Smihal javaslatot nyújtott be Ukrajna Legfelsőbb Tanácsához az egészségügyi miniszter felmentésére.
A tervek szerint a szerelvények a nyár első napjától indulnak újra Magyarország irányába.
A világbajnokságon 2019-ben debütáló highlightban 2 perc 30 másodpercük van a csapatoknak, hogy bemutassák gyakorlatukat.
„Mi vagyunk Európa központja és szíve. Földrajzilag, szellemiségben, értékeink és törekvéseink szerint” – írta ma Zelenszkij a mikroblogon.
Egyedül a Cserkaszi megye került narancssárga besorolásba.
A sporteseményt a beregszászi római katolikus templom udvarán található pályán rendezték meg május 14-én délután.
End of content
End of content