Aranyáron mérik a cukrot Ukrajnában
Jelenleg 25,63 hrivnyát kóstál a cukor kiskereskedelmi ára.
Jelenleg 25,63 hrivnyát kóstál a cukor kiskereskedelmi ára.
Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük.
Európa-bajnok az ukrán Mihajlo Romancsuk.
Gyereknappal egybekötött horgászversenyt rendezett a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület május 22-én.
A pilótákat felszállás előtt röpítette ki a katapult.
Az utolsó körben senki nem tudott javítani a pozícióján, mert Leclerc a szalagkorlátnak ütközött, ezért piros zászlóval véget vetettek az edzésnek.
Verstappen a csütörtöki gyakorlások során harmadik, majd negyedik volt, ezúttal azonban utolérhetetlennek bizonyult.
A térfigyelő kamerák felvételei alapján a rendőrség hamar megtalálta a vandálokat.
A friss felosztásban ismételten egy megye sem került vörös, sem pedig zöld övezetbe.
Ismeretlen tettesek garázdálkodtak péntek éjjel Beregszász terén.
End of content
End of content