Max Verstappen

Verstappen volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén

 Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Monacói Nagydíj harmadik, szombati szabadedzésén.

Verstappen a csütörtöki gyakorlások során harmadik, majd negyedik volt, ezúttal azonban utolérhetetlennek bizonyult. A holland pilótát követően a Ferrari párosa, a spanyol Carlos Sainz Jr., valamint a hazai környezetben versenyző, monacói Charles Leclerc végzett a második és a harmadik helyen.

A címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltonnak (Mercedes) ezúttal az első két szabadedzéssel ellentétben nem sikerült a legjobb hat közé kerülnie. A pontversenyben négy futam után élen álló pilóta riválisaival ellentétben nem tudott 1:12 perc alá kerülni, így csak hetedik lett.

Az edzés vége előtt körülbelül negyedórával kétszer kellett használni a piros zászlót, mert rövid időn belül a kanadai Nicholas Latifi (Williams) és a német Mick Schumacher (Haas) is karambolozott. Schumacher autójában – amely már a csütörtöki edzésen is megsérült, miután az egyik kanyarban megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott – komoly károk keletkeztek.

A Monacói Nagydíj időmérő edzését szombaton 15 órakor rendezik, a futamra vasárnap délután 3-kor kerül sor.

 Eredmények:
    3. szabadedzés (az élcsoport):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:11.294 perc
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:11.341
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:11.552
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:11.765
5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:11.817
6. Lando Norris (brit, McLaren) 1:11.988

Forrás: MTI