Melegnek és felhősnek ígérkezik május első hete
A hőmérő higanyszála 19 °C-ig emelkedik a következő napokban.
A hőmérő higanyszála 19 °C-ig emelkedik a következő napokban.
Hangsúlyozta, hogy anyák napján tisztára lehet mosni azt is, ami bepiszkolódott, elszürkült.
A 36 éves pilótának ez az idei második, F1-es pályafutása során pedig már a 97. futamgyőzelme.
A plakátokon ismét a magyarságot fenyegették meg azzal, hogy megmérgezik őket, akár a patkányokat.
Eltűnt egy férfi Kárpátalján.
A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetítette.
A férfi szomszédjai értesítették a tűzoltóságot, hogy a lakása füstöl.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az újságírók munkakörülményei egyre kedvezőtlenebbek.
Az anya szerint a konfliktust lezárták.
A magyar csapat a horvátok legyőzése előtt az Európa-bajnoki címvédő spanyolokat is legyűrte.
End of content
End of content