Oroszország hat hónapra lezárja a Fekete-tenger egy részét
Az orosz védelmi miniszter szerint a tenger három szakaszának lezárása semmiben nem fogja zavarni a Kercsi-szoroson történő hajózást.
Az orosz védelmi miniszter szerint a tenger három szakaszának lezárása semmiben nem fogja zavarni a Kercsi-szoroson történő hajózást.
Ukrajnában kimagaslóan sok közlekedési baleset történik.
Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gyakorlatilag megvonta az említett tévécsatornák működési jogát.
Ő volt az első nő Európában, aki három órán belül teljesítette a maratoni távot.
Az édesapát néhány hónappal korábban már elítélték kábítószer-kereskedelem miatt.
Horváth József biztonságpolitikai tanácsadó szerint az orosz–ukrán konfliktus gyökeréért egészen a Szovjetunió széteséséig kell visszamenni.
Az egyik gépjármű az ütközés következtében egy kerítésbe csapódott.
A vörös zónában lévő Harkiv, Odessza és Zaporizsja megyékben megsértették az Egészségügyi Minisztérium vakcinációval kapcsolatos rendszerét.
Az 1962-es születésű monostori (Monasztirec) lakos egy hete nem tért haza.
Két ukrán, illetve egy-egy fehérorosz, orosz és moldovai aranyérem született pénteken, a varsói birkózó Európa-bajnokság női versenyeinek zárónapján.
End of content
End of content