Jézus keresztjének egy szögdarabját találhatták meg Csehországban
Fedelén az IR felirat áll, amely a kutatók szerint a latin Iesus Rex, vagyis Jézus Krisztus rövidítését jelentheti.
Fedelén az IR felirat áll, amely a kutatók szerint a latin Iesus Rex, vagyis Jézus Krisztus rövidítését jelentheti.
December 21-én a bíróság úgy döntött, a gyanúsítottat 60 napos előzetes letartóztatásba helyezi, 105 ezer hrivnya óvadék ellenében.
A Rahói járásban egy nyári konyhában, az Ungvári járásban pedig egy családi házban csaptak fel a lángok.
A tavalyi szezontól eltérően idén nem jutott be kárpátaljai csapat a legjobb nyolc közé.
A gazdasági minisztérium a folyó, negyedik negyedévre akár 6 százalékos gazdasági csökkenést is elképzelhetőnek tart éves összevetésben.
A sajtó által felerősített magyarellenes hisztéria sok ukrán állampolgárban felvetette a kérdést: hogy élnek ma az ukránok Magyarországon?
Felhívásukban azt írták, hogy az ukrán kormány már évek óta lábbal tiporja a nemzeti kisebbségi jogokat.
Kiemelte: az ukrán nemzetiség Magyarországon teljesen szabadon vállalhatja identitását.
A keresztrejtvény szülőatyjának a liverpooli származású Arthur Wynne-t tekintjük, aki a New York World magazin vasárnapi mellékletében tette közzé szókeresztezős játékát.
December 21-én van a legrövidebb nap és a leghosszabb éjszaka.
End of content
End of content