Jelmezes farsangi mulatságot tartottak a beregszászi római katolikus hittanosok
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség idén február 8-án szervezte meg farsangi jelmezes mulatságát a kisebb és nagyobb hittanosai számára.
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség idén február 8-án szervezte meg farsangi jelmezes mulatságát a kisebb és nagyobb hittanosai számára.
Idén már második alkalommal múlta felül legnagyobb helyi riválisát a Minaji FC csapata (az első barátságos meccsükön 3-1-es sikert arattak). Az ukrán másodosztály negyedik helyén tanyázó, és nagy eséllyel a Premier Ligás feljutásra is pályázó kék-fehérek ezúttal egy szoros 2-1-es mérkőzésen győzték le a másik Ung-parti gárdát, a harmadosztályban szereplő Ungvári FC csapatát.
Továbbra sem a magyar kormányon múlik, hogy visszatérjenek a jó magyar-ukrán viszonyhoz – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán az ukrán nyelvtörvény ügyében.
Nem akar engedni Ukrajna a oktatási és a nyelvtörvény ügyében, ennek egyik oka, hogy ez a lépés nagy belpolitikai vihart okozna – mondta Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán szombaton.
Az Ukrán Nemzeti Bank február első hetében 317,5 millió dollárt fordított a devizatartalékokba – írja az UNIAN ukrán hírügynökség.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében létrejött tantárgyi vetélkedők következő állomásán kémiából mérhették össze tudásukat a kárpátaljai diákok február 8-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Hanna Novoszad oktatási miniszter egyik javaslatot sem tartja kivitelezhetőnek azok közül, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi tárgyalásukon ismertetett vele az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldására – áll az ukrán politikus sajtóközleményében, amelyből a Prjamij ukrán hírtelevízió idézett péntek este a honlapján.
Egy új tanulmányban a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a magasabb globális hőmérséklet és az „éghajlati káosz” miatt komoly veszély fenyegeti a dongókat, melyek a következő évtizedek alatt akár teljesen kipusztulhatnak.
A Máramaros-Ugocsai Egyházmegye Missziói Bizottsága február 4. és 7. között presbiteri és férfi csendesdélutánokat tartott, melynek a Tivadarfalvi Református Gyülekezet adott otthont.
A 27 éves Vladimir Doronin labdarúgó a kárpátaljai klubnál folytatja pályafutását – írja a mukachevo.net.
End of content
End of content