Ritka madarat észleltek Kárpátalján
Egy fekete gémet fedeztek fel a rahói járási Tiszabogdány községben.
Egy fekete gémet fedeztek fel a rahói járási Tiszabogdány községben.
Az igazoltatás során kiderült, hogy a járművet illegális bevándorlók szállítására használták. Az Európai Unió különböző országaiba csempészték őket.
Az eltűnt úriember ismertető jelei: 175-180 cm magas, közepes testalkatú, szőke hajú, eltűnésekor fehér inget és szürke nadrágot viselt
Valtteri Bottas esélyét Esteban Ocon kicsúszása vette el, pedig a Mercedesek között végig ezredek döntöttek…
Annak ellenére, hogy az ókor és az újkor közötti „sötét”, elmaradott korszakként tartják sokan számon, számos, az emberiség történetében mérföldkövet jelentő találmány is ebből a korból származik.
A főút mentén száll a füst: az egyik kapuban sátrakat állítanak és bográcsgulyást főznek, néhány méterrel távolabb saslikot is kínálnak, másutt lángos, sült krumpli és sült virsli várja az odatévedőket. Az ételt hideg csapolt sörrel vagy kvásszal kísérhetik le.
Az ukrán állami vasúttársaság szeptember 14-től leállítja a vonatjegyek értékesítését a csapi vasútállomáson, mivel a város a koronavírus-fertőzés szintjét tekintve a vörös zónába került.
Egy 17 éves fiatal keveredett konfliktusba egy 28 és egy 30 éves helybélivel. A verekedés során a kiskorú mindkét férfit megszúrta.
A fővárosi zöld-fehérek a Paksot győzték le 5:0 arányban. Az ukrán labdarúgó FavBet Liga 2. fordulójában a válogatott szünetet követően szerény teljesítményt nyújtott a Dinamo Kijev, akik hazai pályán gólnélküli döntetlent játszottak a Deszna Csernyihiv ellen. Az Ungvári FC gárdája ígéretesen kezdte a harmadosztály küzdelmeit, idegenbeli győzelmük után ezúttal hazai pályán is győztek Pukánicsék.
A kínai eredetű dinoszaurusz modellek gumiból készültek és mozgást is imitálhatnak.
End of content
End of content