Ideje felkészülni a kullancsszezonra!
Világszerte mintegy hétszáz ismert fajt sorolnak a kullancsfélék családjába, amelyek viszonylag nagy termetű (1–6 mm) ízeltlábúak. Főként emlősök és madarak, kisebb arányban hüllők vérszívói.
Világszerte mintegy hétszáz ismert fajt sorolnak a kullancsfélék családjába, amelyek viszonylag nagy termetű (1–6 mm) ízeltlábúak. Főként emlősök és madarak, kisebb arányban hüllők vérszívói.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a 2002/2003-as tanévtől kezdődően minden évben meghirdeti nyelvtanfolyamait angol, német, francia, ukrán, orosz, magyar nyelvből kezdő és haladó szinten.
Csernyivciben regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést – adta hírül március 3-án a
„Támogassunk másokat” címmel indítottak jótékonysági akciót a Beregszászi 1. Számú Középiskola tanulói és tanárai, hogy együttes erővel segítsenek a hátrányos helyzetben lévő embereknek.
Egy 49 éves ungvári nő és édesanyja között tartozás miatt támadt konfliktus március 2-án – adta hírül a pmg.ua internetes hírportál.
Kétszázezer oldallal és 16 újságcímmel bővült az erdélyi digitális tudománytár, a Digitéka, amelynek célja hozzáférhetővé tenni a széles közönség számára is a 19. és 20. századi erdélyi magyar sajtótermékeket és könyvkülönlegességeket.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával meghirdeti a XIV. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (XIV. KTDK).
Érthető és méltányolható Törökország nehéz helyzete, a menekültek kárára folytatott politizálás viszont elfogadhatatlan – mondta Angela Merkel német kancellár március 2-án Berlinben a görög-török európai uniós (EU-) külső határ térségében kialakult migrációs helyzettel kapcsolatban.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntése alapján 2022-ben a budapesti Puskás Arénában
A teafaolaj eredetileg Ausztráliából származik, ahol az őslakosok évezredek óta használják gyógyításra. Rendkívül sokoldalú, elsősorban fertőtlenítő és gombaölő hatása miatt érdemes kipróbálni.
End of content
End of content