Szijjártó: a magyar kulturális örökség kiemelkedő része Makovecz munkássága

A magyar szellemi és kulturális örökség kiemelkedő szeletét képviseli Makovecz Imre (1935-2011) munkássága – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben.

Szijjártó Péter a csaknem ötezer lelkes kisvárosban felavatta a Kossuth-díjas magyar építész stílusában épült, róla elnevezett, 249 millió forint állami támogatással megvalósított, buszpályaudvarként funkcionáló épületet.

A tárcavezető beszédében hangsúlyozta: a gyorsan változó világban napról napra váratlan, korábban elképzelhetetlen fejleményekkel találjuk szembe magunkat. Különös kihívások érik az életünket, értékeinket, életmódunkat és „mindent, amiben hittünk és hiszünk” – hangoztatta.

Úgy folytatta, hogy ezek a viharos és alapvető változások rendkívüli mértékben felértékelnek mindent, ami tartást ad és biztonságot nyújt, ami összeköt és felértékeli az örökségünket is. 

Szijjártó Péter megfogalmazása szerint a magyarság azért maradt fenn ezer éven keresztül és azért tudja a mostani történelmi kihívásokat sikerrel kezelni, mert „miközben nyitottak és befogadóak vagyunk a legújabbra, a legmodernebbre, ugyanakkor ragaszkodunk az örökségünkhöz is”. „Ragaszkodunk a vallási, kulturális és történelmi hagyományainkhoz is” – emelte ki.

A külügyminiszter Makovcz Imre munkásságát méltatva arról beszélt, hogy építészeti remekművei magukban foglalják az egész magyar történelmet. A Makovecz-örökségről azt is hangsúlyozta, a magyarok joggal lehetnek büszkék örökségükre.

A tárcavezető a világhírű magyar építész számos, az organikus építészet jegyében megalkotott épületének otthont adó kisvárosra utalva felidézte, hogy Csenger lakói harminc éve úgy döntöttek, hogy megújítják a városukat és a régi, roskadozó épületek helyére újakat álmodtak meg Makovecz Imre segítségével. „Csengernek mára hivatásává vált ápolni Makovecz Imre örökségét” – közölte Szijjártó Péter. Emlékeztetett arra is, hogy 2017-ban a városi tanuszoda átadásakor Orbán Viktor miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a romos buszmegálló helyére egy modern, szép és az örökségünknek is emléket állító épületet fognak építeni.

A csengeriek egész Magyarországnak példát mutatnak abban, hogy megéri küzdeni a jövőért és erőfeszítést tenni egy szebb, jobb, élhetőbb városért – mondta szavai zárásaként a miniszter, aki egyúttal a kormány jövőbeli támogatásáról is biztosította a város lakóit.