Eltűnt egy 12 éves ungvári lány
A 12 éves Kesely Krisztina november 21-én 19 óra körül ment el otthonról, és azóta nem tért haza – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál. Eltűnéséről rokonai értesítették a rendőrséget.
A 12 éves Kesely Krisztina november 21-én 19 óra körül ment el otthonról, és azóta nem tért haza – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál. Eltűnéséről rokonai értesítették a rendőrséget.
A kontinenstornára eddig 20 hely kelt el, az Eb-selejtezőkön hoppon maradtak közül az a 16 csapat várta érdekeltként a sorsolást, amely a tavalyi Nemzetek Ligájában nyújtott teljesítménye alapján ezt kiérdemelte.
A magyar külpolitika középpontjában mindig a magyar érdek áll – szögezte le a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a magyar diplomácia napja alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián csütörtökön.
A vajdasági gazdaságfejlesztési program eddig közel 300 millió eurónyi fejlesztést hozott, a jövőben pedig az idegenforgalom támogatásával további jelentős fejlesztésekre lehet számítani – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szabadkán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának eredményeit értékelte.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2019. november 20-ai ülésének nyilatkozata
Washington ukrajnai politikáját beárnyékolta Rudy Giuliani, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje tevékenysége – jelentette ki helyi idő szerint csütörtök reggel kezdődött meghallgatásán David Holmes amerikai diplomata.
Tanúként tett vallomást csütörtökön, a kijevi Majdan-tüntetések kezdetének évfordulóján Andrij Parubij volt ukrán házelnök annak az öt egykori rohamrendőrnek a perében, akiket tüntetők megölésével vádolnak.
A határon túli autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott szerint az Európai Parlamentnek (EP) fontosabbak az afrikai bevándorlók alapvető jogai, mint az őshonos kisebbségeké, akik mintegy 60 millióan élnek az unió területén.
Nagyon sokan érzik úgy, hogy a munka szinte az egész életüket felemészti. Azonban nemcsak a munkaórák számán múlik, hogy beszélhetünk-e kiégésről.
A kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat, a nemzetpolitikát pedig elsősorban a fiatalokra lehet építeni – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a csütörtökön első ízben megrendezett Határtalanul! – Több mint turizmus címmel szervezett konferencián.
End of content
End of content