Nyílt nap a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nyílt napot szervez 2019. május 15-én, szerdán 9 órától (közép-európai idő szerint).
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nyílt napot szervez 2019. május 15-én, szerdán 9 órától (közép-európai idő szerint).
Az ukrán elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok több mint 98 százalékának feldolgozása után keddre eldőlt, hogy az élen végzett Volodimir Zelenszkij humorista mellett Petro Porosenko hivatalban lévő elnök jutott be a második fordulóba, és Julija Tisomenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje kiesett.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Alapítvány tematikus gyűjtést hirdet áprilisban a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon részére.
Egyre valószínűbbé vált az elmúlt napokban az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója szerint, hogy megállapodás nélkül szűnik meg a brit európai uniós tagság. Michel Barnier ugyanakkor azt is mondta kedden Brüsszelben, hogy még mindig van remény ennek elkerülésére.
A FIFA jóváhagyásával a Juventus már hivatalosan is soraiban tudhatja Senkó Zsombort, a Haladástól január végén igazolt magyar kapust.
Tóth Tihamér gondolata 1935-ben a böjtről.
A Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség magyar nyelvű óvodásainak és kisiskolásainak tartottak hittanos napot március 30-án Beregszászban.
Az EBESZ választási megfigyelői missziója egészében véve kedvezően értékelte az ukrán elnökválasztás első fordulóját – jelentette ki Ilkka Kanerva, a rövid távú megfigyelői küldöttség koordinátora hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.
Április elseje hagyományosan a bolondok, pontosabban a bolondozások napja, amikor bárki a legképtelenebb tréfát űzheti, ezért ezen a napon ajánlatos még a híreket is fenntartással kezelni. A meghökkentő eseményeket mindenképp.
A NATO szerint továbbra is aggodalomra ad okot Oroszország agresszív tevékenysége, ezért az észak-atlanti katonai szövetség növeli jelenlétét a Fekete-tenger térségében – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn.
End of content
End of content