Kihirdették az Üveghegy meseíró pályázat nyerteseit

Kihirdették a Pulzus Fm 92.1 és az Irka gyermeklap közös szervezésében megvalósuló Üveghegy meseíró pályázat nyerteseinek nevét. Az eredményhirdetésre a Beregszászi Református Egyház gyülekezeti termében került sor május 22-én.

Az Üveghegy meseíró pályázatra március 31-ig lehetett pályázni magyar nyelvű mesékkel kárpátaljai gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A mesékhez tetszés szerint illusztrációt is volt lehetőség készíteni.

Az eredményhirdetésen elsőként Kurmay-Ráti Szilvia meseíró, a Pulzus Fm 92.1 meserovatának szerkesztője köszöntötte a jelenlévőket, aki nagy örömmel ismertette, hogy 130 alkotás érkezett be a pályázatra, ami annak a jele, hogy Kárpátalján nagyon sok tehetséges gyermek és felnőtt él. Nagyon sok értékes írás született, közel 30 település vett részt a versenyen. Lelkes meseszeretők és –írók Felvidékről és Vajdaságból is küldtek meséket. A beérkezett pályaműveket szakavatott zsűri értékelte: Vári Fábián László, József Attila-díjas költő, író, néprajzkutató, a zsűri elnöke, Espán Margaréta, az Irka főszerkesztője, Török Orsolya pedagógus, mentálhigiénés segítő szakember, Mádi Gabriella főiskolai tanár. A gyerekek részéről pedig a beregrákosi Balázs család három fiúgyermeke értékelte a beérkezett történeteket. Minden színvonalas alkotás rádiós feldolgozásra kerül és elhangzik a Pulzus Fm hétvégi kárpátaljai magyar mesék rovatában, valamint a díjazottak alkotásai az Irka gyereklap hasábjain is megjelennek.

Két oktatási intézmény, a Nagydobronyi Középiskola és a Gecsei Általános Iskola tanulói kiemelkedő számmal képviseltették magukat a beküldők között, ezért az Ungvári Magyar Főkonzulátus jóvoltából értékes könyvcsomagban részesült a két iskola könyvtára. Az ajándékokat Fülöp Andrea konzul adta át az intézmények képviselőinek.

A zsűri képviseletében Espán Margaréta főszerkesztő köszöntötte a jelenlévőket és értékelte az alkotásokat. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sok pályamű érkezett be, ennyi tehetséges gyerek van Kárpátalján és reméli, hogy felnőve ezek a gyerekek sikeres meseírókká válnak, akiknek első művei az Irka hasábjain jelennek meg. Bíztatta a jelenlévőket arra, hogy ne hagyják abba az írást és forduljanak hozzá, ha támogatásra és segítségre van szükségük.

Az Üveghegy meseíró pályázat díjazottjai értékes nyereményben részesültek a támogatók jóvoltából.

A díjazottak névsora:

1. korcsoport (7-9 évesek)
1. helyezett: Székely Kristóf (8 éves, Verbőc)
2. helyezett: Rohovej Dzsennifer (8 éves, Ungvár)
3. helyezett: Demeter Hanna (9 éves, Szernye)
Különdíj: Sütő Emília (9 éves, Kisbégány)

2. korcsoport (10-13 évesek)
1. helyezett: Szofilkánics Teodor (10 éves, Beregrákos)
2. helyezett: Pető Levente (10 éves, Asztély)
3. helyezett: Petrás Bálint (10 éves, Asztély)
Különdíj: Balogh Kamilla (10 éves, Salánk)

3. korcsoport (14-16 évesek)
1. helyezett: Sárközi Karola (14 éves, Badaló)
2. helyezett: Bara Gabriella (14 éves, Ungvár)
3. helyezett: Kádas Barbara (15 éves, Zápszony)
Különdíj: Bara Gabriella (14 éves, Ungvár)

4. korcsoport (17-101 évesek)

1. helyezett: Csala Róbert (27 éves, Korláthelmec)
2. helyezett: Brekócki-Domokos Evelin (22 éves, Sárosoroszi)
3. helyezett: Kirpa-Délczegh Nikolett (26 éves, Beregszász)
Különdíj: Kertész Dávid (26 éves, Csap)

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma