Ünnepélyes oklevélátadás falusi vendéglátóknak
Hétfőn, szeptember 3-án Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházában került sor a Jó gyakorlat a falusi turizmusban című tanfolyam oklevélátadására.
Hétfőn, szeptember 3-án Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházában került sor a Jó gyakorlat a falusi turizmusban című tanfolyam oklevélátadására.
Ha gyermeke bármely képessége terén elmarad a kortársaitól, fejlesztőfoglalkozásokkal csökkenthetők a tanulási nehézségek. Kellő türelemmel és odafigyeléssel a gyermekkori kudarcélmények is elkerülhetők. Ma van az írástudatlanság elleni küzdelem világnapja.
Az Instagramnál dolgozó névtelen források szerint a cég már javában dolgozik egy IG Shopping névre keresztelt alkalmazáson, ami lényegében egy webshop lesz. Az Instagram-felhasználók azon cégek termékeit látnák benne, amelyeket követnek a platformon.
Most már csak az év végére ígérik a Munkács–Budapest járat elindítását az illetékesek, holott ennek még augusztusban meg kellett volna történnie – derül ki a Zakarpattya Online írásából.
Az Oroszország által megszállt Krím félszigeten bekövetkezett légszennyezést már a vele határos dél-ukrajnai Herszon megyében és érzékelték, ezért óvintézkedésként 106 gyermeket evakuáltak az adminisztrációs határnál, a krími Titan vegyi üzemhez legközelebb fekvő Priobrazsenka településről – számolt be pénteken az UNIAN ukrán hírügynökség.
Védelmi jellegű és nem más ország ellen irányul a 297 ezer katona részvételével a jövő héten megtartandó Vosztok-2018 hadgyakorlatot – jelentette ki Valerij Geraszimov hadseregtábornok, orosz vezérkari főnök a moszkvai katonai attasék és a nemzetközi sajtó számára csütörtökön megtartott tájékoztatóján.
A Filmakadémia visszavonulót fújt a sok panasz miatt. Visszakozott csütörtökön az amerikai filmakadémia, és bejelentette, hogy terveivel ellentétben 2019-ben nem osztja ki az Oscar-díjat a “népszerű” filmek kategóriájában, amelynek létrehozásáról nemrég döntött
Hosszú Katinka remek formában kezdte a 2018-as FINA úszó világkupa-sorozatot, a kazanyi első versenyhétvége nyitónapján négy döntőben két arany- és egy ezüstérmet szerzett – mindezt ötven percen belül. Jakabos Zsuzsanna kétszer is Hosszú mögött a célba csapva lett ezüstérmes, Dudás Dániel 400m gyorson bronzérmet szerzett, a negyedik magyar, Verrasztó Dávid nem állhatott dobogóra a háromnapos…
Hatalmas robbanás történt egy Ivano-Frankivszk megyei étteremben, nagy károkat okozva az épületben. Az eset szeptember 6-án, a hajnali órákban történt.
A pár éve ismert meteorrajra jellemzők a nagy fényességű, látványos, gyors hullócsillagok. A raj a hétvégén éri el a maximumát, így érdemes lesz kémlelni az égboltot, feltűnhet pár fényesebb meteor.
End of content
End of content