Közel 4,5 ezer önkormányzati képviselőt választanak meg október 29-én
Október 29-én kerül sor Ukrajnában a legnagyobb léptékű helyhatósági választásokra az új típusú
Október 29-én kerül sor Ukrajnában a legnagyobb léptékű helyhatósági választásokra az új típusú
A csoportkör harmadik fordulójával robog tovább a Bajnokok Ligája. Élőben követhetjük figyelemmel a Real Madrid küzdelmeit, vagy éppen a Napoli-Manchester City összecsapást.
Több mint száz állatbarát vett részt Ungváron azon a rendezvényen, amelynek célja felhívni az emberek figyelmét az állatkínzás tényére, a megfelelő állattartási körülmények betartására.
Lengyelország nem látja indokoltnak az új ukrán oktatási törvény miatt felülvizsgálni Ukrajna európai uniós társulási
Az ukrán oktatási törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentette, melyik nyolc válogatott várhatja kiemeltként a jövő évi oroszországi világbajnokság sorsolását.
II. Ramszesz egyiptomi fáraó uralkodásának idejében épült, eddig ismeretlen templomot fedeztek fel cseh régészek az egyiptomi Abu-Szírben.
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjeként Sebastian Kurz győzött az osztrák választásokon, ami a közép-európai gondolat megerősödését jelzi – erről a Nézőpont Csoport vezetője beszélt az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Megállni a rohanásban és időt szánni egymásra – ettől a céltól vezérelve szervezett Aranyősz fesztivált a KMKSZ ISZ Csonkapapi Alapszervezete október 14-én a tóháti településen.
Mivel Ukrajna megsérti az Európai Unióval (EU) kötött társulási megállapodásban foglaltakat, ezért az EU-Ukrajna Társulási Tanácsnak napirendre kell tűznie ezt a tényt decemberben esedékes ülésén, ugyanis az ukrán oktatási törvény nem erősíti, hanem megsérti a kisebbségek közösségi jogait – jelentette ki Szijjártó Péter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében hétfőn.
End of content
End of content