Sokat tanulhatunk a korábbi kihalási eseményekből
Kutatók figyelmeztetése szerint komoly tanulságokkal szolgálhatnak a jelenkor számára, különösen a természetvédelmi erőfeszítésekre vonatkozóan a földtörténet eddigi tömeges kihalásai.
Kutatók figyelmeztetése szerint komoly tanulságokkal szolgálhatnak a jelenkor számára, különösen a természetvédelmi erőfeszítésekre vonatkozóan a földtörténet eddigi tömeges kihalásai.
Október 6-án az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány Kuratóriumának
A McLaren és a Williams után a harmadik patinás F1-es csapat, a Ferrari is beáll a sorba: hamarosan bemutatják a vörösökről szóló új dokumentumfilmet!
Egy friss felfedezés feje tetejére állítja az egyik rejtélyes bálnafaj történetét. Nemrégiben két kövületet tártak fel Olaszországban és Japánban, amelyek azt sugallják, hogy a déli féltekéjéről ismert bálnafaj rövid ideg az északi vizek lakója volt bő félmillió évvel ezelőtt.
Az amerikaiak 1986 óta először hiányoznak, míg Panama először jutott ki labdarúgó vb-re, Honduras pedig Ausztráliával játszik pótselejtezőt.
A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is megéri majd magyarnak lenni – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Krónikának adott interjúban. A kormányfő elmondta, a nagy korszak kapujában álló Kárpát-medencei magyarság várható sikere kívánatossá teszi a vele való együttműködést mások számára.
Az ukrán oktatási törvény – a nemzetközi kötelességeknek megfelelően – szavatolja a nemzeti nyelveken „szükséges
A magyar kormány 200 millió forinttal támogatja kárpátaljai oktatási, kulturális és szociális intézmények
Szerdán a spanyol kormány minden valószínűség szerint bejelenti, hogy kezdeményezi a szenátusban az alkotmány egyes cikkeinek az alkalmazását, amely a fegyveres erők bevetését, a rendkívüli állapot kihirdetését, a katalán autonómia felfüggesztését, a parlament és a katalán kormány feloszlatását is jelentheti egy-két héten belül – mondta Nagy Sándor Gyula Spanyolország-szakértő az m1 aktuális csatorna szerda reggeli…
A 16. fordulóig tartott a címvédő és a mostani bajnokságot is megnyerő Beregszászi Csillag veretlenségi sorozata a
End of content
End of content