Vasárnapi üzenet
„Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek és bőségben éljetek” (2Kor 9,8)
„Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek és bőségben éljetek” (2Kor 9,8)
A torma (Armoracia rusticana) őshazájaként a legtöbb forrásban a Fekete-tenger környékét és a szomszédos ázsiai területeket említik. A szájhagyomány szerint a tormát már a honfoglaló magyarok is ismerték, gyógy- és fűszernövényként használták.
Az ungvári határátkelőn fülelték le az Oroszországból Csehországba tartó tehergépjármű sofőrjét.
Második mérkőzésén is ötszettes vereséget szenvedett az ukrán válogatott a női röplabda Európa-bajnokság Bakuban zajló csoportküzdelmei során.
A városnapi rendezvények keretén belül nagyszabású kutyakiállításra kerül sor szeptember 24-én a megyeszékhelyen. A szebbnél szebb négylábúakat a Bozdos parkban tekinthetik meg az érdeklődők – közölte a városi tanács sajtószolgálata.
„Hogyan halaszthatnám el a kihallgatást, ha az ügyvédem éppen külföldön van, s nem érkezik haza az idézésben szereplő időpontig?”
A Global Teacher Prize Ukraine verseny 20 legeredményesebb pedagógusa háromnapos odesszai tréningen vehetett részt.
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt jövő hétvégére halasztották a munkácsi mézfesztivált.
Felújítási munkálatok közben legalább száz éves útburkolatot tártak fel szeptember 20-án Ungváron, a Petőfi téren – adta hírül a 0312.ua hírportál.
Magyarország diplomáciai választ is ad az ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan módosítására, ugyanakkor folytatja a humanitárius segítségnyújtást is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budapesten, az utolsó turnusban Magyarországon nyaraló ukrán gyermekcsoport búcsúztatásakor
End of content
End of content