Meghiúsult a melegfelvonulás Odesszában
Szélsőséges ellentüntetők miatt félúton le kellett állítaniuk a szervezőknek a melegek felvonulását vasárnap a dél-ukrajnai Odesszában.
Szélsőséges ellentüntetők miatt félúton le kellett állítaniuk a szervezőknek a melegek felvonulását vasárnap a dél-ukrajnai Odesszában.
Továbbra sem enyhül a válság Kelet-Ukrajnában, a hét végén két ukrán katona vesztette életét és 14 sebesült meg – derült ki a kijevi hadműveleti parancsnokság jelentéseiből.
Ingyenes szórakoztató műsorral kedveskedik ezentúl a gyerekeknek a városi tanács művelődési főosztálya a város központi parkjában, a Hősök terén. A heti rendszerességgel tartandó eseménysorozat célja, hogy kedvezőbb feltételeket teremtsenek a családoknak a pihenéshez, és változatos kulturális programot szolgáltassanak számukra – tette közzé Babják Zoltán polgármester augusztus 12-én a közösségi oldalán.
Termesztett zöldségeink közül a paradicsom a legérzékenyebb. Attól kezdve, hogy elvetettük a magokat, egészen addig, míg az utolsó termést is be nem takarítjuk, betegségek, kártevők és kórokozók sora fenyegeti. Folytonos megfigyelést és megelőzést igényel, ami nem könnyű feladat.
Házi sertésekre is átterjedt Kárpátalján a térségben eddig csak elhullott vaddisznókban kimutatott afrikai sertéspestis-fertőzés (ASP), amelyben két állat pusztult el a héten a munkácsi járási Alsókerepec (Nizsnij Koropec) község egyik háztáji gazdaságában – adták hírül szombaton kárpátaljai hírportálok.
„Egyszer aztán egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott.” (Lk11,14)
„A négyszobás lakást négyen privatizáltuk még 2000 előtt édesanyámmal és két idősebb testvéremmel, akik azóta már elköltöztek otthonról. Édesanyám meghalt, s végrendeletében rám hagyta a lakás rá eső részét. Megtehetem, hogy miután lezárul az örökösödési eljárás, eladom a lakást a testvéreim hozzájárulása nélkül? Így megkaphatnám a saját tulajdonrészemet, mivel a testvéreim nem akarnak hozzájárulni az…
A romák társadalmi integrációja volt a témája az Ungvári Városi Tanács augusztus 10-i ülésének.
Augusztus 10-én késő este közlekedési szabálysértés miatt állították meg a gépkocsit Munkácson a Prjasivszka (Eperjesi) bekötőúton – közölte Ungvár és Munkács járőrszolgálatának szóvivője.
A város központjában szokatlan közúti baleset történt: egy betonkeverő tehergépkocsi beleesett az útburkolat felülete alatt képződött üregbe, – adta hírül a ua-reporter hírportál.
End of content
End of content