Baleset a Munkácsi járásban: 3 ember kórházban
Szombaton, augusztus 5-én a Kijev–Csap főúton összeütközött egy mikrobusz és egy személygépkocsi, három ember kórházba került – adta hírül a pmg.ua hírportál.
Szombaton, augusztus 5-én a Kijev–Csap főúton összeütközött egy mikrobusz és egy személygépkocsi, három ember kórházba került – adta hírül a pmg.ua hírportál.
Eljárást indított Ukrajnában az ügyészség a Scooter német technozenekar tagjai ellen, mert pénteken felléptek egy zenei fesztiválon az Oroszország által jogellenesen elcsatolt Krímben – tudatta egy interjúban Ukrajna berlini nagykövete.
Baji Balázs 13.23-as idővel megnyerte futamát és bejutott a 110 méteres gátfutás hétfői döntőjébe a londoni atlétikai világbajnokságon.
A külföldön regisztrált autóval rendelkező ukrán állampolgárságú tulajdonosoknak fejlesztettek androidos alkalmazást, amely ingyenesen letölthető okostelefonokra az egyik ismert internetes play-áruházból.
A rablók egy széfet is magukkal vittek.
Az assisi Porciunkula-kápolna fölszentelésének emléknapján, augusztus 2-án Majnek Antal OFM munkácsi megyéspüspök szentmisét mutatott be a munkács-barakktelepi Szent Ferenc-templomban.
Egy távközlési betonoszlop dőlt rá egy menetrend szerinti autóbuszra Szolyván augusztus 5-én dél körül.
A Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ tájékoztatása szerint augusztus 6-án este, illetve 7-én felhős lesz az ég vidékünkön.
Képzavarnak tűnik, de valósággá válhat – igaz, tényleg kellett hozzá a kis síró Thomas is.
A gyümölcstermesztés egyik legkritikusabb időszakát éljük, a téli alma- és körtefajták intenzív gyümölcsnövekedési és érési periódusát. Ebben az időszakban a rovarkártevők tömeges jelenlétével kell számolnunk, melyek főként a gyümölcs közvetlen kártételét végzik. Az elmúlt napok esőzései ezeknek a kártevőknek a tömeges elszaporodását is elősegítették. A gyümölcsfák megfelelő táplálása mellett ezért elengedhetetlen a rovarkártevők elleni védekezés.
End of content
End of content