Befejeződött Debrecenben az idei Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó
Úrvacsorás záró istentisztelettel ért véget az idei Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó szombaton Debrecenben – közölték a szervezők az MTI-vel.
Úrvacsorás záró istentisztelettel ért véget az idei Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó szombaton Debrecenben – közölték a szervezők az MTI-vel.
Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogynem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson.
Az Ungvári Városi Tanács honlapján megjelent beadvány szerint kitiltanák a városból az állatokat kizsákmányoló cirkuszokat, valamint a vándor-állatkerteket – adta hírül a pmg.ua hírportál július huszonhatodikán.
Hosszú Katinka második lett 200 méter háton szombaton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
A júniusi bőséges csapadék nem kedvezett a gyümölcstermesztőknek. A nagyszámú rovarkártevő elleni védekezés mellett gondoskodnunk kell a gombafertőzések elleni védelemről is. Az alma- és körtetermesztésben a legnagyobb kártételt a ventúriás varasodás okozhatja, mely a lombfelületet, majd a termést is károsítja.
Kivételes névnapi ünnepélyre invitálja Önöket a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet augusztus 5-én, a megyeszékhelyen.
„Jogosult gyermektartásdíjra az anyjától az a 16 éves lány, aki szülei válása óta az apjával él?”
A világbajnoki pontversenyben vezető, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.
Június 28-án Salánkról indult próbaútjára Ukrajna első keskenynyomtávú turistavonata – jelentette az UNN hírügynökség.
A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács szakmai napot szervezett a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2017–2020 című pályázat témájában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán július 28-án.
End of content
End of content