Élő tv-sportközvetítések – Szombat, vasárnap
A szombati és vasárnapi élő sportközvetítések:
A szombati és vasárnapi élő sportközvetítések:
Babos Tímea, oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyét, miután a pénteki döntőben két szettben legyőzte az olimpiai és világbajnok orosz Jekatyerina Makarovát és Jelena Vesznyinát.
A kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezetei, oktatási és nyelvi jogi szakértői szerint a 2017. szeptember 5-én Kijevben elfogadott új ukrán oktatási törvény 7. cikkelye ellentétes Ukrajna Alkotmányának számos rendelkezésével, több hazai törvénnyel, továbbá nem egyeztethető össze az ország nemzetközi kötelezettségvállalásaival.
Rekordmértékben emelkedett a globális földfelszíni hőmérséklet 2014 és 2016 között, csak ebben három évben több mint 25 százalékkal emelte meg a globális felmelegedés mértékét az 1900-as évek kezdete óta – számolták ki az Arizonai Egyetem kutatói.
Ukrajnában három év alatt 15 300 polgár halt meg közlekedési balesetben – jelentette ki a kormány csütörtöki ülésén Volodimir Hrojszman miniszterelnök, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.
Az utóbbi napokban elkezdődött a 128-as kárpátaljai gyalogos lövészdandár zászlóaljainak kivonása a terrorellenes műveletek helyszíneiről – számolt be róla a mukachevo.net hírportál.
A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) együttműködése olyan stabil közös értékeken alapul, amelyeket nem írhat felül semmi, s példaértékű Nyugat-Európa és a világ számra is – jelentette ki Simicskó István védelmi miniszter csütörtökön Pozsonyban, ahol szlovák hivatali partnerével, Peter Gajdossal találkozott.
A regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és támogatásával foglalkozó európa tanácsi (ET-) jelentés elfogadása mérföldkő az európai kisebbségi jogvédelem területén – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az MTI-nek csütörtökön Strasbourgból telefonon adott nyilatkozatában Németh Zsolt elmondta, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes ülésszakán kiemelt hangsúllyal szerepelt a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete.
Románia ösztöndíjakat nyújt az Ukrajnában anyanyelvükön tanuló román diákok számára, tanáraiknak pedig ingyenes romániai továbbképzést biztosít – erről csütörtöki ülésén fogadott el határozatot a bukaresti kormány
Kárpátalján huszonhét új járőrrel bővült a rendőrség személyi állománya. Az újdonsült rendőrök négy hónapos oktatáson vettek részt Lemberg megyében, ahol az elméleti tudáson és a pszichológiai felkészítésen kívül fizikai erőnlétüket is fejleszthették.
End of content
End of content