Ukrán blamázs Svájc ellen

Gyakorlatilag minden esélyét elvesztette az ukrán női kézilabda-válogatott arra, hogy biztosítsa helyét az idén decemberben sorra kerülő Európa-bajnokságon.

A Borisz Csizsov által irányított ukrán együttes – soraiban a korábbi és mostani Ungvári Kárpáti-játékosokkal, Balog Judittal, illetve Irina Kompanieccel – előbb 21-15 arányú vereséget szenvedett az 1. selejtezőcsoport papíron leggyengébb tagjának számító Svájctól, majd vasárnap este, immáron Kijevben ismét kikapott, ezúttal 22-21-re a svájci gárdától. Ez utóbbi találkozón a mezőny legeredményesebb játékosának számító Viktória Borscsenko 10 gólja is kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.

A csoportból való továbbjutáshoz az ukránoknak mindenképpen győzni kellett volna mindkét mérkőzésen, mivel csak így maradtak volna meg az esélyek a kontinensbajnokságra való kijutást jelentő első két hely egyikének megszerzéséhez.

A csoport másik párharcában a már biztosan csoportelső Norvégia 32-25-re, illetve 33-27-re verte Horvátországot.

A sorozatból hátralévő két találkozón az ukránoknak mindkét mérkőzésüket – idegenben Horvátország, és itthon Norvégia ellen – meg kellene nyerni, ahhoz, hogy kijussanak a decemberi Eb-re.

(felvégi)