Ukrajnában történik a legtöbb baleset
A statisztikák szerint az európai államok közül Ukrajnában történik a legtöbb közlekedési baleset.
A statisztikák szerint az európai államok közül Ukrajnában történik a legtöbb közlekedési baleset.
A helyi járőrszolgálat az ügyészséggel együtt végrehajtott rajtaütés során, az ötvennyolc éves gálocsi férfitól foglalta le a fegyvereket, aki a helyi vadász- és halásztársaság vezetője – derül ki az ügyészség jelentéséből.
Woolf, azaz farkas névre hallgat egy igencsak hasznosnak tűnő találmány, melyet azért fejlesztettek, hogy figyelmeztesse a jármű vezetőjét az úton előtte álló veszélyekre – vagy éppen traffipaxokra.
Egy eddig ismeretlen pillangófajt azonosított Izraelben egy orosz biológus – értesült vasárnap a Haarec című izraeli újság honlapja.
A gerincsérv, más néven porckorongsérv a gerinc fájdalmas, degeneratív betegsége. Enyhébb esetekben magától is visszahúzódhat, de ha nagyon megnehezíti a mindennapokat, akár műtétre is sor kerülhet. Mit tehetünk ellene?
Az eset Kamjanszke településen történt vasárnap délután, két ember megsebesült. A gyanú szerint a DIJA párt tagja, Dmitro Jaros személyi testőre használta fegyverét – írja az Ukrajinszka Pravda.
A teljes felnőtt népesség 44 százaléka ismét Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek, a kormányfő újrázását többen támogatják, mint ahányan a többi szóba jöhető jelöltet együtt – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
Négy dobogós helyezéssel zárták a magyar tornászok a koperi világkupaversenyt: a szombati három éremszerzés után vasárnap Vecsernyés Dávid harmadik lett nyújtón.
A spárga fogyasztása hazánkban még kevéssé elterjedt, holott egészségre gyakorolt pozitív hatásai igen kiemelkedőek. Május-június hónapban frissen kapható, ezért ekkor érdemes kísérletezgetni vele.
A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) kezdeményezésére a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) szervezésével elindult a Tiszta Kárpátalja elnevezésű környezetvédelmi program, amely célul tűzte ki Kárpátalja kulturális és turisztikai helyeinek, környezetünknek a szeméttől való megtisztítását, a városok és falvak közterületeinek tereprendezését.
End of content
End of content