Ukrán nacionalisták szétvertek egy bírósági tárgyalótermet Kijevben
Szélsőséges ukrán nacionalisták törtek-zúztak, majd bútorokkal elbarikádozták magukat keddre virradóra Kijev egyik kerületi bíróságának tárgyalótermében.
Szélsőséges ukrán nacionalisták törtek-zúztak, majd bútorokkal elbarikádozták magukat keddre virradóra Kijev egyik kerületi bíróságának tárgyalótermében.
Ukrajnában 2017 szeptemberében 0,3 százalékkal csökkent az ipari termelés 2016 szeptemberéhez képest, szemben
„Utaidat, mutasd meg nekem!” címmel rendezett a GörögKör és az Ortutay Elemér Szakkollégium görögkatolikus egyháztörténeti konferenciát október 19-én Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Emellett egyházi és világi méltóságok jelenlétében megszentelték a Beregszászban épülő Ortutay Elemér Szakkollégium alapkövét.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 őszén indította útjára a tehetséggondozó programját, melyben Kárpátalja általános- és középiskolásai vehetnek részt évről-évre különböző tantárgyakból. A program minden tanév őszén zajlik nyolc Tehetségpontban. Ebben az évben október 21-én újra kezdetét vette a tehetséggondozás a következő központokkal: Ungvár (koordinátora Kulin Judit), Nagydobrony (koordinátora Molnár Erzsébet), Bátyú (koordinátora Szántó Edit és…
Céljai megvalósításában a magyar kormány számít a diaszpórában élőkre – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn este a washingtoni magyar nagykövetségen mondott beszéde után az MTI-nek nyilatkozva.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája lett 2017-ben az év játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA). A legszebb gólért járó Puskás Ferenc-díjat Olivier Giroud vehette át hétfő este a London Palladium színházban rendezett gálán.
Az ukránok 68,2 százaléka nem bízik Petro Porosenko elnökben, a parlament iránti bizalmatlanság viszont ennél is magasabb, 80,7 százalékos – derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves ukrán szociológiai kutatóintézet, a Razumkov központ hétfőn hozott nyilvánosságra.
A kárpátaljai magyarok voltak a leginkább elzárva a többi magyar nemzetrésztől a szovjet időkben, ezért különös tiszteletet érdemelnek részünkről, hogy a rendkívül nehéz körülmények között is megőrizték anyanyelvüket és önazonosságukat – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter a kárpátaljai magyarság központi 56-os megemlékezésén hétfőn Ungváron.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács ingyenes idegenvezető képzést indított 2017. október 20-án a Miniszterelnökség dr. Grezsa István által vezetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak koordinálásáért felelős kormánybiztossága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Kijev környékén, Szofijivszka Borscsahivka községben családi házakra zuhant egy arra elrepülő helikopter szerkezeti eleme – jelentette az UNIAN hírügynökség a TSZN nyomán.
End of content
End of content