Vízbe sodródott autójával, megfulladt egy csapi férfi
A tragédia július 12-én, a délutáni órákban történt az ungvári járási Cservone és Dimicső települések között. Az esetről egyik olvasónk értesítette a Kárpátalja.ma szerkesztőségét.
A tragédia július 12-én, a délutáni órákban történt az ungvári járási Cservone és Dimicső települések között. Az esetről egyik olvasónk értesítette a Kárpátalja.ma szerkesztőségét.
A megyei labdarúgó-bajnokság első osztályában a 11. forduló mérkőzéseit rendezték a hét végén.
Hozzájárulnak a migránsválsághoz azok az európai vezetők, akik nagy számban fogadnak be menekülteket – mondta Bill Gates a német kancellár bevándorlási politikájára célozva. A Microsoft alapítója szerint Európának a migránsok tömeges befogadása helyett az afrikai kontinensről érkezők tranzitútvonalait kellene lezárnia.
Szombaton kezdetét veszi az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság küzdelemsorozata, amelyben az idén is 12 csapat vesz részt.
Számos kérdésben nem ért egyet az Európai Unió Oroszországgal, viszont az rendkívül fontos, hogy folyamatos a párbeszéd a felek között – jelentette ki Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, miután megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel kedden Brüsszelben.
A magyar rendszámokkal ellátott Volkswagen Passat Variant típusú személyautót még 2016-ban lopták el Lettországban – adta hírül a mukachevo.net hírportál július tizedikén.
Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa július 11-e és 17-e között tesz látogatást Ukrajnában. A vatikáni főpásztort a kijev-halicsi nagyérsek, Szvjatoszlav Sevcsuk hívta meg a zarvanicai Mária-kegyhely nemzeti zarándoklata alkalmából.
Párizsban rendezik meg a 9. Rubik-kocka világbajnokságot, amelyen a világ minden tájáról érkező 1100 legjobb játékos július 13. és 16. között mérheti össze a tudását.
A tömény szeszesitalok ukrajnai előállítása a 2010–2016 közötti időszakban 57,27%-kal csökkent – mondta el az UNN hírügynökségnek Ihor Tovkacs szakértő.
Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződést kedden az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács, és ezzel lezárult az egyezmény régóta húzódó ratifikációs folyamata.
End of content
End of content