Kárpátalja

  • Az okostelefonok bekebelezhetik a fényképezőgépek piacát

    Bár évente jelentős mennyiségű digitális fotó készül Magyarországon, a fényképezőgépek piaca mégis leszálló ágban van már évek óta. Nem országspecifikus a jelenség, sokkal inkább egy világméretű trend része: manapság már szinte mindenki a telefonjával fotóz. Fényképezőgép-készülékeknek pedig maradt mindössze 3 százaléknyi piacrész, igaz, a magas árkategóriában.

  • Varga Mihály: a magyar kormány mindig tekintettel van a kárpátaljai magyarok érdekeire

    A magyar kormány mindig külön gondolt és gondol a kárpátaljai magyarokra, tudva, hogy milyen nagy gondokkal kell szembenézniük, de tudniuk kell, hogy a kormány mindig tekintettel van az érdekeikre – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton a kárpátaljai Tiszapéterfalván, a IV. Turul Expo kiállítást megnyitó beszédében.

  • Sportra buzdítanak a kardiológusok is

    Megkezdődött a vizes vb, a világ szeme a magyar medencéken és környékén van. Magyarország eleddig legnagyobb nemzetközi sportversenyén persze elsősorban drukkolunk, ámulattal figyeljük a hihetetlen teljesítményeket, de azért féltjük is a versenyzőket.

  • Kijevi állomáshellyel bővül a külföldi magyar vendégoktatói hálózat

    A Keleti és a Déli nyitás programjához kapcsolódóan újabb 24 stratégiailag jelentős helyszínnel bővül a magyar nyelvet külföldi egyetemeken tanító vendégoktatók hálózata a kormány hétfőn elfogadott határozata értelmében, így három év múlva már 70 oktató munkája járul hozzá Magyarország és a magyar kultúra népszerűsítéséhez – mondta el az MTI-nek Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium…

  • Elhunyt Gyurin Miklós

    Hosszan tartó betegség után, 59 éves korában elhunyt Gyurin Miklós, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, a kárpátaljai magyar diplomácia kiemelkedő alakja.

  • Magyar tannyelvű csoport nyílik a taracközi óvodában

    A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) koordinálásával és a magyar kormány támogatásával magyar tannyelvű csoportot nyitottak, s felújított épületszárnyat adtak át a Taracközi Veszelka (Szivárvány) Óvodában július 13-án. A taracközieknek eddig nem volt lehetőségük magyar tannyelvű óvodába íratni gyermekeiket.

End of content

End of content