Új törvény: két évre adják az első vezetői engedélyt

Két évig lesz érvényes az első alkalommal kiadott vezetői engedély – tudatta a mukachevo.net internetes hírportál november 24-én.

A kezdő vezetők emellett legfeljebb 70 km/h-s sebességgel haladhatnak.

Az első alkalommal kiadott vezetői engedély hivatalos dokumentum, amelyet olyan személy kap, aki korábban nem rendelkezett jogosítvánnyal, vagy akit korábban megfosztottak a járművezetéstől. Az elméleti és gyakorlati vizsgákat a Belügyminisztérium Szolgáltató Központjában lehet majd letenni – adta hírül az Ukrán Miniszteri Kabinet.

Ha két év alatt a sofőrnek kettő vagy annál kevesebb közigazgatási jogsértése lesz, akkor vizsga nélkül cserélheti ki jogosítványát, ha azonban három vagy több alkalommal sérti meg a szabályokat, akkor vizsgát kell tennie a vezetői engedély cseréléséhez és speciális orvosi vizsgálaton kell átesnie.

Kárpátalja.ma