A gyerekkori antibiotikum-szedés veszélye
Életük első évében a babák számára minden fertőzés komoly veszélyt jelenthet. Nem ritka, hogy ilyenkor az orvosok antibiotikumot írnak fel, aminek sajnos negatív következményei is bőven akadnak.
Életük első évében a babák számára minden fertőzés komoly veszélyt jelenthet. Nem ritka, hogy ilyenkor az orvosok antibiotikumot írnak fel, aminek sajnos negatív következményei is bőven akadnak.
Légszennyezésből származó apró szemcséket talált emberi agyszövetmintákban egy új kutatás – adta hírül BBC News.
A Magyar Érdemkereszt legfelső fokozatával tüntette ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Vass Ilonát, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettesét, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMTF JA) ügyvezetőjét.
Az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt elnök és környezete a vizsgálatok jelenlegi állása szerint csaknem 200 milliárd hrivnya (több mint 2240 milliárd forint), bűncselekmény útján szerzett pénzhez jutott legalizált jövedelemként – közölte kedden az ukrán állami pénzügyi felügyelet.
Egyezségre jutottak az oroszbarátnak tartott ukrán Inter televízió székháza előtt tüntető aktivisták kedden a tévé vezetőivel, s követeléseik teljesítéséig felfüggesztették blokádjukat az épület körül – közölte egy tüntetőcsoport. Az Inter közleményben cáfolta, hogy bármiről tárgyaltak volna a tüntetőkkel.
A jó bor az idővel nemesedik, tartja a régi mondás, és a kutatók most rájöttek, miért is van ez.
A magyar labdarúgó-válogatott kedden gól nélküli döntetlennel kezdett Feröer-szigetek vendégeként a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezős nyitányán.
A jövőbeni ungvári reptérről tanácskoztak Kárpátalja vezetői szlovákiai partnerekkel – közölte a Novini Zakarpattya hírportál szeptember 3-án.
A protestáns egyházak nagy alakjait bemutató GIF-kampányt indít a reformáció közelgő 500. évfordulójára a Reformáció Emlékbizottság – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
A jótékonysági zsibvásárt Ungváron a Fedinec utca 6. szám alatt tartották – közölte a Novini Zakarpattya hírportál szeptember 3-án.
End of content
End of content