Játékfüggő gyerekek – a fiúkat érinti leginkább
Az iskolakezdéssel a szülőknek fel kell készülni arra, hogy gyerekeik több időt töltenek majd az interneten.
Az iskolakezdéssel a szülőknek fel kell készülni arra, hogy gyerekeik több időt töltenek majd az interneten.
Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán – közölte Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója Moskal.in.ua című internetes honlapján.
Hagyományosan minden nyáron megrendezik a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet egyik legjelentősebb és legkiemelkedőbb alkalmát, a KRISZ-hetet. Idén több mint száz kárpátaljai fiatal vett részt az eseményen augusztus 21–27. között. A tábor témája a Neked való világ szlogenben lett megfogalmazva, ami a „Jöjjön el a Te országod!” gondolatkörrel foglalkozott. A táborozók Kárpátalja valamennyi területéről és a…
Eddig ismeretlen objektumokra bukkantak a Naprendszer külső vidékén amerikai csillagászok – írta a BBC hírportálja.
Életét vesztette Ihor Melnik, az a técsői járási fiatalember, akinek megmentéséért a napokban indítottak gyűjtést Kárpátalján.
Az emberi agy a világ legkomplexebb szerkezete, aminek rengeteg különböző tápanyagra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjön.
Hat döntőjéből hármat megnyert Hosszú Katinka a rövidpályás úszó világkupa-sorozat második versenyének keddi nyitónapján Berlinben.
A mukachevo.net információi szerint egy munkácsi és egy técsői bűnbanda csapott össze augusztus 30-án éjjel Aknaszlatinán.
A 2016–17-es tanév Ukrajna minden iskolájában szeptember 1-jén, csütörtökön kezdődik, és 2017. május 26-án zárul – adta hírül a 2017pik.pp.ua hírportál.
A rák főként őssejtekben alakul ki, ahol sok a DNS-hiba, és gyors az osztódás.
End of content
End of content