Tanulás nemzetiségi anyanyelven? Iskolán kívül és a szülők költségén!
Larisza Nyicoj újabb kezdeményezése
Larisza Nyicoj újabb kezdeményezése
A középkorú nők és férfiak mindegyike megtapasztalja, milyen is az életközépi krízis. Kijöhetünk győztesen és vesztesen is ebből a harcból, de ehhez érdemes tisztában lenni a fogalommal, és tudni mivel is jár ez valójában. A témáról Gyetvai Viktóriát kérdeztük.
A Universal Robots szakértői szerint a robotok bevezetése az egészségügyi rendszerbe nagy segítség lehet az ott dolgozóknak, emellett jelentősen javíthatja a betegek életminőségét, hatékonyabbá teheti ellátásukat. Különösen felértékelődhet jövőbeni szerepük, ha az Egyesült Nemzetek becslése helyes, és 2030-ra 56 százalékkal növekedni fog a 60 év felettiek száma.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke örvendetesnek nevezte az európa tanácsi jelzést arról, hogy Ukrajnának biztosítania kell a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát.
A brüsszeli Parlamentáriumban január 26-án tartották meg az Erasmus+ program 30. évfordulóját ünnepélyes keretek között.
Megnyitotta kapuit a megye első hospice háza január 23-án Nagyszőlősön. A 2012-ben elkezdett épületet Hennagyij Moszkal kormányzó adta át Mihajlo Rivisszel, a megyei tanács vezetőjével és Mihajlo Lanyo parlamenti képviselővel – tudatta a Novini Zakarpattya hírportál.
„Népességét, természeti forrásait és emberi erőforrásait tekintve az Európai Unió a világ vezető hatalma kellene legyen. Stagnálása azonban pillanatnyilag megakadályozza, hogy betöltse vezető szerepét” – állapítja meg Orbán Viktor miniszterelnök abban az angol nyelvű cikkében, amelyet a Hungarian Review című lap közölt január 24-i keltezéssel, és amelynek rövidített változatát az amerikai National Review című konzervatív…
A külföldön bejegyzett gépkocsival rendelkező ukrán állampolgárok tüntettek a Kijevbe vezető útszakaszokon január 24-én – tájékoztat a mukachevo.net.
A Kárpátalja.ma egyik olvasója eljuttatta szerkesztőségünkbe azt a dokumentumot, melyet a megyei oktatási hivatal kézbesített a magyar tannyelvű iskolák igazgatóinak.
Hárommillió 148 ezer hrivnya értékben vásároltak kórházi felszerelést a városi költségvetésből a Munkácsi Központi Járási Kórház szülészeti és újszülöttosztálya számára – adta hírül a mukachevo.net január 24-én.
End of content
End of content