Miért olyan egészséges az alvás?
Ha betegek vagyunk, ha szeretnénk jól kinézni egy fontos eseményen, vagy csak egyszerűen szeretnénk felfrissíteni a testünket és a szellemünket, a legjobb megoldás egy kiadós alvás.
Ha betegek vagyunk, ha szeretnénk jól kinézni egy fontos eseményen, vagy csak egyszerűen szeretnénk felfrissíteni a testünket és a szellemünket, a legjobb megoldás egy kiadós alvás.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája ötödször győzött a Hungaroringen, ahol előtte ez még senkinek sem sikerült, és átvette a vezetést a vb-pontversenyben.
A fosszilis energiahordók (kőolaj, kőszén, földgáz) készleteinek a leapadása, illetve az elégetésükkel kiváltott környezetszennyezés szükségessé, a tudomány és a technika fejlődése pedig lehetővé teszi, hogy mind jobban kiaknázzuk az olyan alternatív, megújuló és környezetbarát energiaforrásokat, mint a szél meg a Nap.
Egy nap alatt hat ukrán katona vesztette életét és 13 sebesült meg az utóbbi hetekben ismét kiéleződő kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus övezetében – közölte Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján.
Szervezetünk kedveli a megszokott ritmust, s így van ez a lefekvés és felkelés időpontjával is.
Exobolygók sokaságának létezését igazolta a Kepler űrtávcső adatait kiértékelő nemzetközi kutatócsoport.
„Még tavaly kijelentkeztem akkori lakóhelyemről, s azóta több városban is megfordultam abban a reményben, hogy megfelelő munkát találok.
Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő.
Vízpart, napfürdőzés, egy hűsítő csobbanás a medencében – mi másra is vágynánk a nyári rekkenő hőségben?
Szülővárosában, Minszkben helyezték végső nyugalomra szombaton Pavel Seremet újságírót, akivel robbantásos merénylet végzett szerdán Ukrajnában.
End of content
End of content