Luxus sportkocsikat rak össze a garázsában egy férfi a Técsői járásban
Olekszij Meljnik a técsői járási Dubove faluban él.
Olekszij Meljnik a técsői járási Dubove faluban él.
Végső fázisába ért a két kárpátaljai település közötti öt kilométeres útszakasz felújítása – adta hírül a goloskarpat.info hírportál július 21-én Mihajlo Ruszanyuknak, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökének nyilatkozatára hivatkozva.
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati, négyszer is félbeszakított időmérő edzését a Hungaroringen.
Eszközállomány-csere miatt hálózati hibák léphetnek fel a Vodafone-nál Kárpátalja területén – tette közzé a Novini Zakarpattya hírportál július 21-én.
Az egyértelműen sikertelen Európa-bajnokságbeli szereplést követően az ukrán labdarúgásban sem áll meg az élet, a hét végén induló bajnoki szezon rajtja előtt lejátszották a Szuperkupa döntőjét, és kinevezték az új ukrán szövetségi kapitányt.
Nyáron gondolnunk kell a téli hónapokra is, amikor kevés friss gyümölcs kapható. A nyár ízeit többféleképpen is megőrizhetjük. Ízlés, no és persze szabadidő kérdése, ki melyik módszert választja.
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délelőtti harmadik szabadedzésén a Hungaroringen.
Már elkezdték Munkács közlekedési tervének kidolgozását a magyarországi szakemberek – tette közzé a goloskarpat.info hírportál július 20-án. Elsősorban elemzik a forgalom intenzitását az útkereszteződéseknél, ezután pedig a belvárosi parkolás lehetőségeit tanulmányozzák.
A közösségi média használatára is kitér pénteken kiadott, a női szerzetesrendeknek szóló úgynevezett apostoli konstitúciójában Ferenc pápa.
Atomról atomra tárolja az információt az új adatrögzítő rendszer, mely az eddigieknél is nagyságrendekkel kisebb háttértárak fejlesztésére ad lehetőséget.
End of content
End of content