Eltűnt egy 13 éves lány Nagyszőlősön
A 13 éves Anhelina Pavlyuh még október 9-én ment el otthonról, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről az édesanyja értesítette a rendőrséget.
A 13 éves Anhelina Pavlyuh még október 9-én ment el otthonról, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről az édesanyja értesítette a rendőrséget.
– A német külügyminiszter óva intett a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi annektálásának „csendes” elfogadásától, a nemzetközi jog megsértését szerinte nem szabad figyelmen kívül hagyni. Frank-Walter Steinmeier erről az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésén beszélt csütörtökön Strasbourgban.
Egy amerikai tanulmány szerint jóval gyorsabban növekednek a világ nagyvárosai, mint közlekedési rendszerük, ezzel jelentősen hozzájárulnak a Föld felmelegedéséhez.
Immár hat törpebolygóval büszkélkedhet a Naprendszer. A most felfedezett égitest átmérője 530 kilométer, és 1100 év alatt kerüli meg a Napot.
Felmondta Oroszország csütörtökön a kőolajvezetékek használatában való együttműködésről 1995-ben megkötött orosz-ukrán szerződést.
Újra kell gondolnia az Európai Uniónak a Thaifölddel szembeni politikai bojkottját, és inkább szorosabbra kellene fűznie az együttműködését az ázsiai országgal – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter thaiföldi tárgyalásairól beszámolva csütörtökön az MTI-nek.
A világutazó Demény István fényképeiből nyílt kiállítás október 12-én a Rákóczi-főiskolán működő Fodó Sándor Kulturális Központban a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) szervezésében. A beregszászi születésű, jelenleg az anyaországban élő férfi a 2015 tavaszán Szenegálban készült képeit hozta el.
Egyedülálló jelenséget figyeltek meg amerikai kutatók: egy baktériumokat fertőző vírus a sejtfalak áttöréséhez a fekete özvegy gyilkos mérgéből kölcsönöz magának géneket.
Büntetőjogi felelősségre vonnák és megfosztanák ukrán állampolgárságuktól a kettős állampolgárokat – idézi Ihor Moszijcsuk parlamenti képviselő szavait a Zakarpattya online október 11-én.
Olyan jelenet játszódott le az egyik munkácsi használtruha-kereskedésben, amilyet eddig csak az amerikai filmekben láttunk.
End of content
End of content