Ukrajna leállította a fölgáz importját Magyarországon keresztül
Az Ukrtransgaz ukrán gázszállító cég sajtófőnök azt mondta július elsején: „Ukrajna ma reggeltől csak Szlovákia felől importál földgázt”.
Az Ukrtransgaz ukrán gázszállító cég sajtófőnök azt mondta július elsején: „Ukrajna ma reggeltől csak Szlovákia felől importál földgázt”.
2006. január 19-én egy Atlas V-551 hordozórakéta orrán magasba emelkedett a NASA New Horizons űrszondája, hogy megkezdje történelmi jelentőségű útját a legnagyobb törpebolygó, a Pluto, valamint a Kuiper-öv egyéb égitestei felé. Az emberiség első küldötteként éri el hamarosan a tudomány számára ma még kevésbé ismert, törpe- és kisbolygókból álló rejtélyes övezetet, s megfigyeléseivel nagyban gazdagítja…
Régi szokás szerint július 2-án ünnepeljük Szűz Mária látogatását Erzsébetnél. Az aratási munkálatok miatt Sarlós Boldogasszony az ünnep népies neve.
Az agykutatás egyik legérdekesebb és sokakat érintő témája a kialvatlanság hatása. Rosszabbnál rosszabb következményekkel jár, ha nem pihenünk eleget, egy összeállítás összeszedte a legveszélyesebbeket.
Volodimir Janko megyei ügyész június 30-án sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az országos átlaghoz képest idén is kevesebb bűncselekményt követtek el Kárpátalján– olvasható a mukachevo.net hírportálon.
Kétezer éves rituális fürdőt, mikvét fedeztek fel egy magánház nappalija alatt Jeruzsálem közelében, Ein Kerem faluban – jelentette be szerdán az Izraeli Régészeti Hivatal (IAA).
Ukrajna alkotmányában nem lesz benne, hogy különleges státust kapnak a kelet-ukrajnai szakadár területek – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök szerdán a hatalom decentralizációját célzó alkotmánymódosítás tervezetét ismertetve.
A Donyeck megyei szakadárok bejelentették szerdán, hogy egyoldalúan tűzszünetet hirdetnek ki és demilitarizált övezetté nyilvánítják az Azovi-tenger partján, a stratégiai jelentőségű Mariupol kikötővárostól húsz kilométerre keletre, közvetlenül a frontvonalnál fekvő, rommá lőtt és mostanra teljesen elnéptelenedett Sirokine falut. A kijevi katonai források ugyanakkor arról számoltak be, hogy a települést éjjel többször is lőtték a szakadárok.
A Legfelsőbb Tanács elfogadta a felsőoktatási intézmények oktatóinak és tudományos munkatársainak mobilizáció alól való felmentéséről szóló törvényjavaslatot – adta hírül a pravda.com.ua hírportál július 1-jén.
Kifejlesztettek egy körömlakkot, mely elszíneződik, ha partidrog éri.
End of content
End of content