Jövőre bevezethetik az elektronikus betegnyilvántartást és kórlapot Ukrajnában

Már 2016-ban elkezdődhet az egységes elektronikus betegnyilvántartás és elektronikus egészségügyi kórlap bevezetésével kapcsolatos projekt – tette közzé a Novini Zakarpattya hírportál október 18-án Olekszandr Kvitasvili egészségügyi miniszterre hivatkozva.

A kezdeményezés a Világbank támogatásával valósulna meg. A miniszter elmondta, hogy Ukrajnában már bemutatták azt az információs rendszert, amely tizenhárom egészségügyi intézmény és negyvenezer páciens adatait tartalmazza. Hozzátette, hogy Poltavában, Kirovohradban és Herszonban már bevezették a betegek elektronikus adatlapjait, viszont a rendszerek még nincsenek kapcsolatban egymással. Tájékoztatása szerint az elektronikus kórlap a diagnózist, a kezelés adatait, a kezelésre és gyógyszerekre költött összegeket is tartalmazza majd.

Kárpátalja.ma