A KMKSZ Választmányának nyilatkozata
A KMKSZ Választmánya felszólítja az érintetteket, hogy tegyenek meg mindent a háborús cselekmények eszkalálódásának megakadályozása és a béke megteremtése érdekében.
A KMKSZ Választmánya felszólítja az érintetteket, hogy tegyenek meg mindent a háborús cselekmények eszkalálódásának megakadályozása és a béke megteremtése érdekében.
Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének Esztergom termében tartotta soros választmányi ülését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség január 24-én, ahol az ukrajnai közigazgatási reform, a kettős állampolgárság és a katonai mozgósítás kérdéseit vitatták meg, majd átadták az idei Fodó Sándor-díjakat és a Fodó Sándor-ösztöndíjat.
A világon elsőként végeztek megfigyeléseket kisbolygókról a Kepler-űrtávcsővel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének kutatói Szabó Róbert vezetésével – olvasható az MTA honlapján.
A Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron francia páros győzött a jégtáncosok között a stockholmi műkorcsolya Európa-bajnokságon csütörtökön.
Első alkalommal rendeznek lecsófesztivált a beregszászi járási Borzsován július 25–26-án.
A Kárpátaljai Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint január 30-án estétől másnap délelőttig erős, helyenként heves esőzésekre számíthatnak Kárpátalján – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A donyecki szakadárok bejelentették pénteken, hogy körbevettek Debalceve város környékén mintegy tízezer ukrán katonát; felszólították őket, hogy tegyék le a fegyvert, és cserében életben maradhatnak.
Az ukrán védelmi tárca Ukrajnának történő fegyverszállításokról folytat tárgyalásokat külföldi államokkal – mondta csütörtökön Kijevben Andrij Ordinovics, az ukrán vezérkar katonai együttműködési osztályának helyettes vezetője újságíróknak, mielőtt külföldi országok katonai attaséival ült le tárgyalni.
A NATO továbbra is szolidáris Kijevvel, és a jövőben is kiáll Ukrajna területi egysége, függetlensége és szuverenitása mellett – jelentette ki csütörtökön Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel folytatott találkozója alkalmából.
Oroszországnak folyamatosan súlyosbodó nemzetközi szankciókkal kell számolnia, amennyiben nem szünteti meg az Ukrajna elleni agressziót – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke az MTI-nek csütörtökön.
End of content
End of content