Hány diploma jár ingyen?
„Bakkalaureátusi diplomát szereztem a főiskolán (állami oktatásban). Szerezhetek-e ezután ingyen »ifjú specialista« szintű diplomát?”
„Bakkalaureátusi diplomát szereztem a főiskolán (állami oktatásban). Szerezhetek-e ezután ingyen »ifjú specialista« szintű diplomát?”
Mindenszentek, a göcsejiek ajkán mincién napja. Katolikus tanítás a szentek egyessége.
Idén július 15-én három pontból álló megállapodást írt alá a Kárpátaljai Állami Levéltár és Budapest Főváros Levéltára, melynek értelmében a Kárpátalján 1944 előtt keletkezett és a beregszászi levéltári részlegben őrzött dokumentumok fondjegyzékét újra kiadták. A megállapodás értelmében magyarországi szakemberek állományvédelmi feladatok elvégzésében is segítik a beregszászi levéltárosokat, valamint digitalizálják a levéltárban található kataszteri térképeket.
A beregszászi KMKSZ-alapszervezet október elején megválasztott új elnöke, Molnár D. István – a Rákóczi-főiskola tanára – munkáját az első perctől a jól bevált hagyományokra épülő megújulás jegyében kezdte el. Rögtön a dolgok sűrűjébe csöppent: a választási előkészületek időszakában október 6-án és 23-án történelmi megemlékezések szervezési munkálatait kellett koordinálnia, az elmúlt hétvégén pedig sor került a…
Mindenekelőtt a kárpátaljai magyar közösség stratégiai céljainak megvalósításán fog dolgozni az új ukrán törvényhozás képviselőjeként – mondta az MTI-nek pénteken Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, aki parlamenti mandátumot szerzett az államfő pártjának listáján.
Az idei év ifjú természetfotós felfedezettje Carlos Perez Naval, egy kilenc éves spanyol kisfiú.
Petro Porosenko ukrán elnök azt javasolta a mögötte álló és a nevét viselő pártszövetség leendő képviselőcsoportjának, hogy Arszenyij Jacenyuk miniszterelnököt jelöljék ismét a kormányfői posztra.
A Rákóczi Szövetség által meghirdetett október 23-i diákutaztatási pályázat egyik nyertese a Rákóczi Szövetség Nagymuzsalyi Ifjúsági Szervezete lett, melynek támogató tanára Jakab Erika, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnöke.
Voldimir Csubirkót választotta elnökévé pénteken Ungváron a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés), miután a parlamenti mandátumhoz jutott Ivan Baloga eddigi elnök lemondott tisztségéről.
Az október 26-ai ukrajnai parlamenti választáson a nemzeti kisebbségek részvételi arányára nagy hatással volt az országban kialakult helyzet és a Krím-félsziget törvénytelen annektálása.
End of content
End of content