Befejezte felkészülésének első szakaszát a Hoverla
Bár Ukrajnában még javában tombol a tél, de az FC Hoverla a Premjer Liga legtöbb csapatához hasonlóan már megkezdte a felkészülést a bajnokság második felére.
Bár Ukrajnában még javában tombol a tél, de az FC Hoverla a Premjer Liga legtöbb csapatához hasonlóan már megkezdte a felkészülést a bajnokság második felére.
Az influenza vírus máshogy terjed, mint ahogy sokan gondolják: a fertőzés elsődleges útja a kézen keresztül vezet, így védekezni leghatékonyabban fertőtlenítéssel lehet – feltéve, hogy jól csináljuk.
Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke találkozót tartott Orosz Ildikóval, a megyei tanács képviselőjével, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével.
Az ukrán parlament csütörtökön úgy döntött, hogy az alaptörvényben szereplő képviselői és bírói mentelmi jog megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot elküldi az alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.
Munkács városi gazdasági osztályának vezetője, Vitalij Hiljtajcsuk arról nyilatkozott a mukachevo.net hírportál újságíróinak, hogy a városi autóbuszokon való utazás ezentúl a korábbi 2,5 hrivnya helyett 3 hrivnyába kerül majd.
Francois Hollande francia elnök bejelentette, hogy Angela Merkel német kancellárral együtt csütörtök délután Kijevbe látogat, pénteken pedig Moszkvába utazik tovább, hogy javaslatot tegyen a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére. Az államfő mindazonáltal arra is figyelmeztetett, hogy a diplomáciai megoldást „nem lehet a végtelenségig húzni”.
A mozgósítással kapcsolatos kérdéseket vitatták meg Beregszászban a járási közigazgatási hivatal, a járási tanács, valamint a helyi hadkiegészítő parancsnokság február 3-ai közös tanácskozásán, melyen a járás polgármesterei is részt vettek – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A lisztérzékenyek számára a tökéletes diétát akkor lehet megvalósítani, ha a glutént 100 százalékban kiiktatják az étrendből, vagyis ha tartózkodnak a búza, árpa, rozs, zab és az ezeket nyomokban tartalmazó ételek fogyasztásától.
Mint már évek óta, idén február 2-án is a Munkács melletti Schönbornban ünnepelték a megszentelt élet napját egyházmegyénk szerzetesei és szerzetesnővérei. Velük ünnepeltek az egyházmegyés papok, a domonkos és a ferences harmadrendiek, valamint a lelkiségi mozgalmak képviselői is. A szentmise ünnepi szónoka, Tomas Mavrics, a lazaristák tartományfőnöke Kijevből érkezett az ünnepségre.
Minden, amit a NATO tesz, védelmi célokat szolgál, pusztán válasz Oroszország agresszív lépéseire, és teljes mértékben összhangban van a szövetség nemzetközi kötelezettségeivel – közölte csütörtök reggel, a NATO védelmi minisztereinek tanácskozását megelőzően Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
End of content
End of content