Nem ismerik el a biometrikus útleveleket egyes ukrajnai konzulátusokon
A biometrikus útlevelek kiadása január 12-én kezdődött el Ukrajnában.
A biometrikus útlevelek kiadása január 12-én kezdődött el Ukrajnában.
A Prometheus nonprofit civil projekt az Osvita-online-nal együttműködve létrehozta az első ingyenes, független vizsgatesztre felkészítő online tanfolyamot matematikából, fizikából és kémiából – adta hírül az osvita.ua február 2-án.
Egy új kutatás szerint a világ szinte minden részén okosabbnak bizonyultak a lányok, mint a fiúk.
Magyarország továbbra is vezet a női kézilabda európai kupák ranglistáján, amelyben a mostani szezont megelőző három idény eredményét veszik figyelembe.
Kelet-Ukrajnában január 29-e óta huszonöt civil vesztette életét – adta hírül a tsn.ua.
Petro Porosenko ukrán elnök bizonyos abban, hogy szükség esetén Ukrajna kap akár halált is okozó fegyvereket a partneri országoktól.
2015. január 31-én első alkalommal gyűltek össze az elmúlt év végén megalakult KMVSZ Méhészeti Közösség tagjai Mezőgecsében, ugyanis megszervezésre került az I. Méhész Fórum. A Fórum célja a kárpátaljai magyar méhészek összefogásának segítése, üzleti lehetőségeinek kiszélesítése.
Olekszandr Terban, Zsuk Mikola, Olekszandr Daniljcsenko, Kovács Adalbert (Béla), Holik Anatolij – a felsorolt kárpátaljai katonák halálhírét a múlt hét folyamán jelentették be a felelős szervek.
Jövő héten tárgyalhatja a Legfelsőbb Tanács azt a törvényjavaslatot, mely biztosíthatja a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal működését.
Balázs a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemre méltó elevenséggel maradt meg, életükre vonatkozóan azonban alig rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek történetinek tekinthetők.
End of content
End of content