Kárpátalja

  • Gutról 33-an áldozták fel életüket a „nagyháborúban”

    Guton szeptember elsején ünnepélyes keretek között avatták fel újra a község felújított I. világháborús emlékművét a helyi református templom kertjében. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével többek között Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés elnöke és Keskeny Ernő, Magyarország kijelölt ukrajnai nagykövete, valamint Brenzovics László, a KMKSZ elnöke.

  • A megújított tető – jel és szimbólum

    73 tanulónak és 14 tanárnak kezdődött meg az idei tanév a megújult Tiszasalamoni Általános Iskolában. Az intézményt nemrég még a bezárás fenyegette az életveszélyessé vált, beázó tetőszerkezete miatt. De a Keleti Partnerség program keretében magyar állami támogatásból új tetőszerkezetet kapott a hangulatos kis iskola, a szülők áldozatvállalásának köszönhetően pedig belülről is sikerült kifesteni a folyosókat…

  • Ünnepek Máriapócson

    Megújulva fogadja a zarándokokat a máriapócsi lelkigyakorlatos ház. Kisboldogasszony ünnepe alkalmából két napon át várják a búcsúra a híveket. A Hajdúdorogi Egyházmegye tájékoztatását olvashatják.

  • Merkel elutasítja Ukrajna NATO-csatlakozását

    A NATO és Ukrajna közötti fokozottabb együttműködés mellett állt ki csütörtökön a katonai szövetség Walesben zajló tanácskozásán a német kancellár, de újfent elutasította, hogy a kelet-európai ország csatlakozzon a NATO-hoz.

  • Oroszország adja vissza a Krímet, hagyjon fel a szakadárok támogatásával

    Oroszország semmisítse meg a Krím önhatalmú elcsatolását, hagyjon fel a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásával, az Ukrajna területén végrehajtott mindenfajta egyoldalú katonai akció vagy felforgató cselekmény a nemzetközi jog kirívó megsértésének tekintendő – áll a NATO-Ukrajna Bizottság csütörtökön Newportban elfogadott közös nyilatkozatában.

End of content

End of content