Okospálcikával rukkolt elő a Baidu, kínai keresőóriás
Az élelmiszerek esetleges szennyezettségét kimutató „okos” evőpálcikákat mutatott be a Baidou kínai internetes keresőóriás.
Az élelmiszerek esetleges szennyezettségét kimutató „okos” evőpálcikákat mutatott be a Baidou kínai internetes keresőóriás.
Az ukrán katonák csütörtökre virradóra legalább száz szakadár fegyverest és orosz katonát öltek meg Kelet-Ukrajnában, ahol az éjszaka folyamán is súlyos harcok voltak – jelentette Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő, az Információs Ellenállás nevű szervezet koordinátora.
Az ukrán államfő utasítására a főügyészség vizsgálja, hogy a súlyos veszteségekkel járó Ilovajszk környéki harcok idején helyesen cselekedett-e a védelmi minisztérium és a vezérkar – közölte csütörtökön Vitalij Jarema ukrán főügyész.
A keresztény egyházak magyarországi vezetői aggódnak az ukrajnai események miatt, és mindent megtesznek a megbékélésért – olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott közös nyilatkozatukban.
Kétszáz amerikai ejtőernyős katona vesz majd részt Nyugat-Ukrajnában a jövő héten kezdődő egyik hadgyakorlaton – közölte szerdán a Pentagon.
A négyből három magyar – Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara – jutott be a nők hagyományos versenyének döntőjébe a varsói öttusa-világbajnokságon.
Az oroszbarát lázadók készek letenni a fegyvert Kelet-Ukrajnában, ha az ukrán kormányerők is így tesznek – mondta szerdán Olekszandr Zaharcsenko, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke.
Isten kegyelméből augusztus 21-e és 28-a között immár tizedik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Református Fiatalok Szelidi-tavi Táborát, melyen a haranglábi csapat másodszor vehetett részt a barkaszói, bátyúi, derceni, nagyberegi és a kajdanói fiatalokkal együtt.
A magyar anyanyelvűek aránya hol éri el a törvény által meghatározott 10 százalékos határt?
Szeptember 3-án délben békés tüntetést szerveztek Ungváron.
End of content
End of content