Kétnyelvű folyóirat indult a szlovák-magyar közös múltról
2014 májusában új történettudományi folyóirat indult Kor/ridor címmel.
2014 májusában új történettudományi folyóirat indult Kor/ridor címmel.
A visszatérést fontolgatja David Beckham, aki tavaly a Paris Saint-Germain színeiben fejezte be pályafutását.
Lassíthatja az agy öregedését a kétnyelvűség, sőt az idegen nyelv felnőtt kori elsajátítása is – derült ki egy új kutatásból.
Tébolyult világunkban is furcsán ható hírt közölt minap az Anonsz Zakarpattya (anons.uz.ua) portál. Nevessünk rajta, esetleg ideje volna megijedni?
Valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.
Május 31-én buborékfesztivált tartottak Ungváron, a Korzó és a Volosin utcák kereszteződésénél.
A NATO-tagállamok az Ukrajnán belüli polgárháborús helyzet békés, politikai eszközökkel történő megoldására, a konfliktus tárgyalásos rendezésére törekednek – hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter magyar újságíróknak adott keddi brüsszeli nyilatkozatában.
Folytatódik a terrorellenes művelet aktív fázisa, amelyben már több mint 300 „terroristát” semmisítettek meg az ukrán biztonsági erők a kelet-ukrajnai Donyeck megyében – jelentette be kedden Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes műveleti csoport szóvivője.
A kormány javaslata értelmében júniustól emelkedne a villamos energia lakossági fogyasztói ára – írja a mukachevo.net a TSZN-re való hivatkozással.
Június 2-án, a délelőtti órákban a beregszászi tűzoltó- és mentőszolgálatot tűzesethez riasztották.
End of content
End of content