Kárpátalja

  • Ólomkatona, kokárda, labdacsöröge

    Július 14–19. között került sor a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótáborra, közismertebb nevén a jurtatáborra. Az idén immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett tábornak most először a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum adott otthont.

  • „A gyermek Isten ajándéka” – „Értük dolgozunk…”

    A nemzetek sorsa a szülőszobákban dől el. Ha egy területen egy adott nemzet minél több tagja minél több gyermeket nevel fel, akkor az a terület – mivel ők lakják be – hosszú távon is biztosítva lesz az adott nemzet számára. Ezzel szemben Kárpátalján borzasztó veszélyt jelent, hogy sok magyarlakta településünkön a temetések száma meghaladja a…

  • Határvédő bánságok szervezése Boszniában – Sikeres magyar–török háború 550 éve

    A szinte az egész XIV. századot felölelő Anjou-korban, a törökök európai hódításai előtt, illetve a balkáni oszmán terjeszkedés kezdeti időszakában Magyarország Közép-Európa meghatározó hatalma volt, mely Károly Róbert erélyes uralkodásának köszönhetően megszabadult a hazánkat csaknem darabjaira szedő kiskirályoktól, és jelentős gazdasági fellendülést élt meg.

  • A magyar reformátusok is segélyt küldtek Kelet-Ukrajnának

    A háborúk mindig együtt járnak a harcok által érintett területek lakóinak a szenvedésével. Még ha nincsenek is célzottan a polgári lakosság elleni támadások, célt tévesztett lövedékek akkor is kiolthatnak – és ki is oltanak – civil életeket. S mivel a harcok miatt az élet kifordul a maga rendes kerékvágásából, élelmiszerhiány és egyéb nélkülözések is kínozzák…

  • Ahol egy év 704 napig tart

    A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatói új exobolygóra bukkantak a Kepler űrtávcső segítségével: a Kepler 421b mintegy ezer fényévnyire található a Földtől a Líra csillagrendszerben.

  • Fiatalít a kutya

    Egy eb örökbefogadásával vissza lehet forgatni az idő kerekét – állítják skót tudósok. A négylábúval elért fizikai aktivitás szintjének köszönhetően ugyanis a gazdik akár tíz évet is letagadhatnak. A hatás függetlennek bizonyult a rendszeres séták alatt megtett távtól.

End of content

End of content