Ruhaneműt gyűjtöttek rászorulók részére Ungváron
Alapítványi kezdeményezésre ungvári fiatalok néhány hét alatt nyolcszáz kilogramm ruhaneműt és ágyneműt gyűjtöttek össze rászoruló családok részére.
Alapítványi kezdeményezésre ungvári fiatalok néhány hét alatt nyolcszáz kilogramm ruhaneműt és ágyneműt gyűjtöttek össze rászoruló családok részére.
Brigittát II. János Pál pápa 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította. Máig népszerű egész Skandináviában – a svédek nemzeti szentje.
Szamóca nap címmel szervezett konferenciát a Pro Agricultura Carpatika alapítvány Beregszászban július 25-én.
Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.
Július 26-a Szent Anna, a magyar néphagyományban Kedd asszonya napja.
A hit, a szórakozás, és főként a közösségi együttlét jegyében telt el július 20. a nagyszőlősi járási Nevetlenfaluban, ahol a helyi római katolikus egyházközség keresztény családi napot szervezett.
Útlezárással tiltakoznak a román határnál lévő nyugat-ukrajnai Csernyivciben a héten elrendelt újabb katonai mozgósítás ellen – számolt be pénteken több ukrán média.
A szovjet kommunista rezsim egyik legnagyobb magyarellenes bűntette volt, hogy annyi minden más mellett a történelmünket is elrabolta. 1945-től a peresztrojka kiteljesedéséig magyar tannyelvű iskoláinkban sem voltak magyar történelem tanórák, s legfeljebb elkötelezett tanárok „loptak be” valamennyi magyar történelmi ismeretet a tananyagba.
Az ukrán kormány „felelőtlenségnek” nevezte pénteki közleményében, hogy a parlament még csak napirendre se tűzte a kabinetnek a gazdasági és politikai válság megoldását célzó törvényjavaslatait, s arra szólította fel a parlamentet, hogy a következő napokban rendkívüli ülésen, Petro Porosenko elnök jelenlétében szavazzák meg az előterjesztéseket.
Hivatalossá vált, hogy 2016-tól Forma–1-es futamnak ad otthont Azerbajdzsán. A rendezők már alá is írták az erről szóló megállapodást Bernie Ecclestone-nal.
End of content
End of content